Legyen...

Legyen a blog neve Tarheel. Lehet, hogy nem velős, de rövid. Ez a beceneve Észak-Karolinának (Tar Heel State 9), s ha már itt lakom, akkor...

Naptár

április 2025
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30

Archívum

Friss topikok

  • kisslaki lászló: Én azért árulnék búcsú(fél)cédulákat is akciós áron. Diákoknak, katonáknak - na meg íróknak félpén... (2011.02.20. 11:39) Digitális bűnbocsánat
  • kisslaki lászló: Isten nyugosztalja a nénit. Bárcsak küldene az ég helyébe, még pár ilyen áldott lelket. Kegyes sz... (2010.12.09. 10:37) Jótét lelkek
  • (jud): Tamás! Én ötöst adok! :) :) :) (2010.05.07. 20:09) Történelmi tétel
  • hacsu: Magyarország esetében inkább országblamázsról kéne beszélni. (2010.03.08. 15:09) Országimázs
  • (jud): Hogy stílusos legyek: Csak tisztelegni tudok! :) (2010.02.25. 11:27) Tábornokok végórája

Keresés

Blogajánló

Feedek

XML

Bányai Tamás jegyzetei

2011.02.10. 09:01 Regénytár

Gizi gőzerővel

Gizi még nyolcvanöt éves korában is gőzerővel dolgozik. Dolgozna tovább is, ha hagynák. De nem hagyják szegényt. Legutóbb a bicskei járőrök parancsoltak megálljt neki.

Ez is csak azt igazolja, milyen ellentmondásokkal teli ez a világ, amelyben élünk. Szinte mindenütt heves vita folyik – olykor tiltakozó tüntetésekkel is fűszerezve – a nyugdíj-korhatár felemeléséről. Hatvankettőről hatvanötre, hatvanötről hetvenre. Országa válogatja. A hivatkozási alap minden esetben a társadalom elöregedése, a nyugdíjfolyósító intézmények kiürülő kasszája. Valamint az a tény, hogy az emberek minden korábbinál tovább élnek, így aztán tovább is dolgozhatnak. Már aki. Mert Gizit például akadályozzák a munkájában. Pedig nagyon szereti azt, amit csinál. Az életfogytig tartó munkavégzésnek éppen ez a titka. Hogy az ember szeresse, élvezze az általa végzett munkát. Akkor soha nem akarja abbahagyni. Van, aki az ilyen emberekre azt mondja –angol kifejezéssel élve -, workaholic. Magyarul munkamániás. Csakhogy Gizire azt mondják: kleptomániás. Istenem. Nagyszerű dolog, ha valaki a szenvedélyéből meg tud élni. Szerencsejátékosoknak ez ritkán sikerül.
 
De ki is ez a Gizi? Ma már egyre kevesebben tudják. Celebek jönnek mennek. Akit tegnap még szárnyára kapott a világhír, mára már feledésbe merült. Pedig K. Sándorné, alias Repülős Gizi celeb volt a maga módján és a maga idejében. Ragadványnevét onnan kapta, hogy hajdanában a hazai repülőjáratokat vette igénybe munkája elvégzéséhez. Ezzel csak ő lehetett elégedett, mások már kevésbé. Feltételezem, emiatt szüntették meg a belföldi repülőjáratokat. Igaz, hogy abban az időben – a múlt század ötvenes éveiben – nem volt demokrácia, csak népi, mégis a többség akarata érvényesült. Azoké, akiket megkárosított, s akik emiatt nem tisztelték kellőképpen Gizi tevékenységét. Amit még ma sem akar abbahagyni. Ez csak azért van, mert több mint húsz esztendőt töltött börtönben, s ez után az idő után nem jár neki nyugdíj. Egyébként is, tiszteletre éppen nem méltó munkáját nem alkalmazásban végezte, maszek volt, hogy úgy mondjam, nyilván nem fizetett nyugdíjjárulékot. Márpedig valamiből még neki is meg kell élnie. Amikor éppen nincs börtönben, ahol is a megélhetés kemény gondját leveszik a válláról.
 
Négy éve megírta önéletrajzát A tolvajok királynője címen. Nem tudom, hogy megjelent könyvének – amiben ír, többek között, Edith Piafhoz, Josephine Bakerhez vagy a Nobel díjas Szentgyörgyi Alberthez füződő kapcsolatáról is - milyen sikere volt, ámde ismerve a hazai könyvkereskedelem válságos állapotát – kis példányszám, nagy költség, magas árak – kétlem, hogy könyvéből származó jövedelme megoldotta esetleges anyagi gondjait. A magyar írók nem arról híresek, hogy megírt könyvük honoráriuma garantálja számukra a halálig tartó megélhetést.
 
Ezek után mi mást tehetett volna? Nyolcvanöt éves korában ismét munkába állt. Hiába, na! Nagy úr a kényszer.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Szólj hozzá!

2011.02.03. 08:49 Regénytár

Állatbarátok

Alig alszunk még néhányat és máris nyakunkon a Valentin-nap, ami főleg Amerikában nagyon népszerű – s persze dollármilliós bevételt eredményező üzlet. A boltok már az új év kezdete óta telítve vannak élénk pirosba csomagolt csokoládé szívekkel (vajon mekkora keresletet generálna a tükörrel ellátott mézeskalács szív? Ki kéne próbálni.), mindhalálig szeretlek képeslapokkal, Ámor szobrocskákkal, hogy az ékszerüzletek halálos szerelmet mindennél jobban bizonyító gyémántkollekcióját meg se említsem. Feltehetőleg a Viagrát forgalmazó vállalkozások is nagyot kaszálnak ilyenkor, hiszen a kék pirula is a szerelem elmaradhatatlan kelléke lett az elmúlt évtizedben.

Természetesen a közvélemény-kutató intézmények sem maradhatnak le a szerelmi vallomások e nagy napjáról. Az egyik ilyen, felméréssel foglalkozó cég  (AP-Petside.com) nemrég arra keresett választ, hogy kenyértörés esetén kihez ragaszkodnának jobban a megkérdezettek. Élettársukhoz, szerelmükhöz vagy négylábú kedvenceikhez? Jelentősnek talán nem nevezhető, mindenesetre figyelemre méltó, hogy a válaszadók tizennégy százaléka szeretett háziállatára (ami persze nemcsak négylábú lehet, de szárnyas is, mint a papagáj vagy csúszómászó, mint a család szemefényeként féltett óriáskígyó) adta le voksát.
 
Mindig élvezettel olvasom az ilyen és ehhez hasonló felmérések közzétett eredményeit, még akkor is, ha nem tartom azokat százszázalékig hitelesnek. Egyrészt, mert egy-két ezer kiválasztott nem tükrözi híven az általános véleményt, másrészt pedig semmi sem garantálja a válaszadók őszinteségét. Miként ez esetben sem tudom elképzelni, hogy száz ember közül mindössze tizennégy ragaszkodik párjánál jobban a kutyájához vagy macskájához. Szerintem ennél sokkal több, csak nem merik nyíltan bevallani.
 
Az őszinteség nagyon szép tulajdonság, de igen gyakran káros következményekkel jár. Bármilyen jótét lélek, azonnal lelketlen gazemberré válik az, aki kerek-perec megmondja párjának, szívem, ha választanom kell, a blökit viszem magammal. Igaz, hogy a kutyánk nem mondta ki a boldogító igent, de sokkal hűségesebb nálad, egyetlen egyszer sem veszekedett még velem, és a mélytányért sem akarta még hozzámvágni, miként te teszed éppen ebben a pillanatban. A macskához is jobban ragaszkodom, mert igaz ugyan, hogy hullik a szőre, de nem csak akkor dorombol, ha akar valamit.
 
Az élet persze sokkal bonyolultabb ennél, s hogy ez mennyire igaz, azt tanúsíthatja egy barátom esete. Romlásba dőlt házasságán akart javítani, és anyagi lehetőségeit jócskán meghaladva többkarátos gyémántgyűrűt vett a feleségének Valentin-napra. Az asszony azonban visszadobta a drága ékszert. Ezzel akarsz gálánskodni, te mocsok? Korábban lettél volna kedvesebb és megértőbb, akkor most nem itt tartanánk.
 
Nem sokkal később az asszony otthagyta barátomat. Biztos, ami biztos, gondoljunk a bizonytalan jövőre alapon azt a bizonyos gyűrűt azért zsebre vágta. Ez még csak hagyján, sokkal fájóbb volt, hogy közös kutyájukat is vitte magával.
Barátomnak azóta se kutyája, se macskája. Magasról lesajnálja a Valentin-napot is.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Szólj hozzá!

2011.01.31. 09:16 Regénytár

Ami nekem nem tetszik

Hazai hírekkel nekem csak a magyar lapok internetes változatai szolgálnak, amiért hálás is vagyok a modern technológiának. Igaz, hogy a nyomtatott lapokat, folyóiratokat még ma is szívesen venném kézbe, csakhogy mire azok eljutnának hozzám, már csak szakállas híreket olvashatnék ki belőlük. Marad tehát az internet, amit azért is szeretek, mert minden cikkhez frissiben hozzá lehet szólni. Néha ugyan vegyes érzelmekkel, mégis igen gyakran tekintek bele az olvasók bejegyzéseibe is. Nem ritkán többet tudok kiszűrni a hozzáfűzésekből, mint magából a leközölt irásból. Én ugyan nem vagyok az a hozzászóló típus, de nincs is erre szükség, ha esetleges tetszésemet akarom kifejezni. Majd minden cikk alján ugyanis található egy kis ablak felfelé fordított hüvelykujjal és „tetszik” szöveggel. (Angol nyelvű programnál like szerepel, ugyanazt jelenti)

Ha egyetértek az olvasott közleménnyel, vagy akár csak a témájával, elég erre a kis ablakra kattintani ahhoz, hogy tetszésemet, esetleg egyetértésemet jelezzem.
Mind a mai napig nagyon praktikus eljárásnak tekintettem ezt, hiszen a szerkesztőség nyilván számon tartja az olvasók ilyetén visszajelzéseit, s ez alapján akár szájuk íze szerint is formálhatják az adott médiát. Elfogadhatnánk ezt egy afféle közvéleménykutatásnak is. Mit kedvel a kedves olvasó, elvégre értük van, őket szolgálja a média.
 
Ezidáig semmi bajom nem volt ezzel a kis „tetszik” ablakocskával, most viszont egyenesen felháborított, noha azzal is tisztában vagyok, hogy az még időnként sem tüntethető el a szerkesztők kénye-kedve szerint. Vagy ott van, vagy nincs.
Ugyanakkor vannak esetek, amikor jobb lenne, ha valamiképpen mellőzni tudnák az egyes cikkek, híradások aljáról.
 
Egy hete, hogy meghalt egy nagyon közeli ismerősöm. (Nevezhetném akár rokonnak, akár jóbarátnak, de maradjunk az ismerősnél. Ezek a meghatározások úgysem fejezik ki pontosan, hogy halálhíre miként érint.) Ez az ismerős a maga szakmájában komoly elismerést, nevet szerzett magának, azaz többé-kevésbé ismert személyről van szó. Ezért természetes, hogy haláláról a média is tudósított. Ezzel nincs is semmi bajom.
 
Azzal már inkább, hogy a szűkszavú és kizárólag a lényegre – ez esetben a halálhírre – szorítkozó tudósítás alján is ott szerepel az a bizonyos „tetszik” ablakocska. Rendben, még el is fogadom, ezt nem lehet kiiktatni onnan. Ámde azt már nem tudom méltányolni, hogy vannak emberek, akik még rá is kattintanak, íly módon jelezve, nekik bizony tetszik.
Mi az istennyila? A hír tömörsége, stílusa vagy pedig maga a halálhír? Kétlem, hogy e kedves ismerősömnek bárki a halálát óhajtotta, kívánta volna.
 
Csakhogy azt is nehéz feltételeznem, csupán figyelmetlenségről van szó. A hírt több internetes portál is közölte, s az egyiknél (nem az egyetlennél) többen is regisztrálták, nekik tetszik az, amit olvastak. Ennyi embernek imponál egy gyászjelentés? Vagy ennyien vannak, akik oda se bagóznak arra, mi van kedvükre és mi nincs?
Hát nekem bizony ez nincs ínyemre. Mondhatnám, egy kissé bizarr, de inkább azt mondom, ízléstelen. És nekem ez egy cseppet sem tetszik.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Szólj hozzá!

2011.01.27. 09:05 Regénytár

Riasztó

E pillanatban – odahaza már hajnalodik – olvasom az interneten: bombariadó miatt kiürítették szerda este a budapesti Keleti pályaudvart. Nyilván ki fog derülni, hogy vakriasztás volt, egyetlen pokolgépet sem találtak a sínek között, a várótermekben is csak piszkot, a vécékben is csak ürüléket. Valaki tehát szórakozásból riasztotta a rendőrséget, rémisztette az utazóközönséget, bénította meg a forgalmat.

Noha nem hiszem, hogy ezzel segítségére volnék a rendőrségnek, de szerintem egy külföldi turista volt az ismeretlen telefonáló. Senkire nem akart ráijeszteni, csupán azt szerette volna elérni – amit végül is sikerült neki -, hogy teljesen kiürítsék a pályaudvart, megteremtve ezáltal egy zavartalan és alapos átalakítás lehetőségét. Ennek ellenére nem tartom valószínűnek, hogy a néptelen pályaudvaron megjelent volna a takarítóbrigád. Pedig...
 
A naponta és világszerte tízezrek által látogatott Wikitravel nevű internetes portál angol nyelvű budapesti útikalauzában olvasható a következő bekezdés:
(magyarul írom, az eredeti angol szöveget bárki megtalálhatja a Wikitravel honlapján.)
A budapesti pályaudvarok meg sem közelítik a nyugat-európai pályaudvarok színvonalát; mozgássérülteknek nehezen megközelíthető, a szolgáltatás nagyon korlátozott. Az utazó készüljön fel hosszú sorállásra a pénztáraknál. Angolul jószerével senki sem beszél. Az utas ne számítson csomaghordó targoncára vagy tiszta mellékhelységekre. A pályaudvaron felszolgált ételek vagy akár a kávé komoly gasztronómiai csalódást okoznak. Még a közelben is csak akkor és úgy talál viszonylag színvonalas vendéglátóhelyet az idegen utazó, ha jó előre tájékozódik. Senki ne fogadja el a pályaudvar kijáratainál utasokra vadászó taxisofőrök ajánlatait. További információt találhatsz az ügyelj a biztonságodra (Stay Safe) című fejezetben.
 
Erre már nem térek ki, a nagyra becsült utazóközönség biztonságára ügyel a rendőrség, ennek ékes bizonyítéka: első riasztásra kiürítették a pályaudvart. Igaz ugyan, a Wikitravel nem robbanásveszélyre céloz, amikor óvatosságra hívja fel olvasóinak figyelmét.
Az igazsághoz tartozik, hogy a Wikitravel, más badekerekhez hasonlóan úgy említi fővárosunkat, mint a világ egyik legszebb városát, amely számtalan emlékezetes látnivalóval, egyedi hangulatával vonzza a külföldi turistákat. Sajnos, a vonattal hazánkba érkezők javarésze éppen a Keleti pályudvart és környékét látja meg legelőször, s bizony csoda, ha az első benyomás nem szegi kedvét és nem készteti azonnali visszafordulásra.
De még ennél is rosszabb, ha a külföldi innen utazik tovább. Állítólag minden esetben az utolsó emlék a maradandó, márpedig erről a vasútállomásról nemigen lehetne az embernek szép emléke.
 
Tudom, senki sem lehet eléggé elővigyázatos, éppen ezért a rendőrség érthető kötelessége, hogy megtegyen minden óvintézkedést. Okozzon kényelmetlenséget és fennakadást, kerüljön, amibe kerül, az emberek életére vigyázni kell. Közérzetüket azonban nem csak a veszély elhárítása képes javítani. Ahhoz a kultúrált környezet is nagyban hozzájárulhat.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Szólj hozzá!

2011.01.24. 11:16 Regénytár

Második menet

Az asszonynak elege volt, amit nem csodálok, nekem is elegem lett volna. Szégyen a futás és fárasztó, de lihegve, fujtatva is jobb a két oldalról kapott pofonoknál. Az életben ugyanis vannak olyan tevékenységek, amelyek eltérő szituációkban ellentétes eredményt szülnek. Ilyen például a befektetés. Örülök és elégedett lehetek, ha a bankban elhelyezett pénzem megduplázódik. Ugyanakkor, ha a befektetett pofonjaimat kapom vissza kamatostól, akkor a legjobb abbahagyni a játszmát és felhúzni a nyúlcipőt.

Így képzelhette ezt az idahoi Holly Lahti is, akinek idejébe tellett rájönni, hogy szeretett férjének hosszú karjai révén többnyire ő húzza a rövidebbet. Holott minden úgy indult, miként az a nemlétező Nagykönyvben meg vagyon írva. Fergeteges diákszerelem, elképzelt és fényesnek ígérkező közös jövő, közös gyerekek meg hasonlók. Nos, a közös gyerekeket meg is hozta időben a gólya, hanem a jövő...
 
Miként az általában lenni szokott, az a bizonyos jövő nem úgy formálódott, ahogy elképzelték. Talán azért, mert férjnek és feleségnek is másként működött a fantáziája, s az ebből fakadó nézeteltérésüket – ha már szép szóval nem ment – pofonokkal próbálták közös nevezőre hozni. Hét esztendővel ezelőtt még a rendőrség is elvállalta a döntőbíró szerepét és határozottan közbelépett. Csakhogy a házaspárban még pislákolhatott valami a régi szerelem lángjából, egyik sem vádolta a másikat (úgy kezdődött, hogy ő viasszaütött, aztán együtt folytattuk, tipikus esete), így a bizonyítékok ellenére is beszüntette az eljárást. Ha problémát kreáltak maguknak, keressék sajátmaguk a megoldást.
 
Holly Lahti úgy vélte, a legjobb megoldás, ha különválnak, ami meg is történt. Igaz, nem annak hivatalos rendje és módja szerint, hanem csak úgy egyszerűen. Te itt élsz, én ott élek, épp csak olyan távol, hogy ne árthassunk egymásnak. Ennyi elég, ehhez nem kellenek papírok, nincs szükség válóperes ügyvédre, aki amúgy is csak elorozná még azt a kevéske pénzünket is, ami van.
 
Ha ez a történet egy mese lenne, most írhatnám, hogy ezt követően békében éltek, míg meg nem haltak. Ámde még élnek, s ami eddig történt velük, csupán előjáték ahhoz képest, ami ezután fog.
 
Holly Lahti nemrég abban a kivételes szerencsében részesült, hogy – tisztán, tehát adólevonások után – nyolcvan millió dollárt nyert a lottón. Különváltan élő férjének erre a hírre az volt az első reakciója: hurrá, nem kell több gyerektartást fizetnem! Hogy ez mennyire természetes reakció, az tudja igazán, aki legalább tíz éve fizet tartásdíjat két gyerek után. Férjuramat azonban még egyéb kellemes meglepetés is érte. Kiderült, hogy különválásuk amatőr módon történt, azaz sehol sem jelentették be, így tehát formailag még mindig közös háztartásban élő férj-feleségnek tekintendők. Más szóval, a hatalmas lottónyereményre ő is éppúgy jogot formálhat, mint kedves felesége, aki a szerencsés szelvényt vásárolta és egyedül jelentkezett a milliók felvételére.
 
Hogyan tovább, azt egyelőre senki sem tudja. Egyvalami biztos: erre sem fognak békés megoldást találni. Viszont a második menetre már másokat küldhetnek maguk helyett a ringbe. Anyagilag ez feltehetőleg nem fog gondot okozni.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása