Alig alszunk még néhányat és máris nyakunkon a Valentin-nap, ami főleg Amerikában nagyon népszerű – s persze dollármilliós bevételt eredményező üzlet. A boltok már az új év kezdete óta telítve vannak élénk pirosba csomagolt csokoládé szívekkel (vajon mekkora keresletet generálna a tükörrel ellátott mézeskalács szív? Ki kéne próbálni.), mindhalálig szeretlek képeslapokkal, Ámor szobrocskákkal, hogy az ékszerüzletek halálos szerelmet mindennél jobban bizonyító gyémántkollekcióját meg se említsem. Feltehetőleg a Viagrát forgalmazó vállalkozások is nagyot kaszálnak ilyenkor, hiszen a kék pirula is a szerelem elmaradhatatlan kelléke lett az elmúlt évtizedben.
Természetesen a közvélemény-kutató intézmények sem maradhatnak le a szerelmi vallomások e nagy napjáról. Az egyik ilyen, felméréssel foglalkozó cég (AP-Petside.com) nemrég arra keresett választ, hogy kenyértörés esetén kihez ragaszkodnának jobban a megkérdezettek. Élettársukhoz, szerelmükhöz vagy négylábú kedvenceikhez? Jelentősnek talán nem nevezhető, mindenesetre figyelemre méltó, hogy a válaszadók tizennégy százaléka szeretett háziállatára (ami persze nemcsak négylábú lehet, de szárnyas is, mint a papagáj vagy csúszómászó, mint a család szemefényeként féltett óriáskígyó) adta le voksát.
Mindig élvezettel olvasom az ilyen és ehhez hasonló felmérések közzétett eredményeit, még akkor is, ha nem tartom azokat százszázalékig hitelesnek. Egyrészt, mert egy-két ezer kiválasztott nem tükrözi híven az általános véleményt, másrészt pedig semmi sem garantálja a válaszadók őszinteségét. Miként ez esetben sem tudom elképzelni, hogy száz ember közül mindössze tizennégy ragaszkodik párjánál jobban a kutyájához vagy macskájához. Szerintem ennél sokkal több, csak nem merik nyíltan bevallani.
Az őszinteség nagyon szép tulajdonság, de igen gyakran káros következményekkel jár. Bármilyen jótét lélek, azonnal lelketlen gazemberré válik az, aki kerek-perec megmondja párjának, szívem, ha választanom kell, a blökit viszem magammal. Igaz, hogy a kutyánk nem mondta ki a boldogító igent, de sokkal hűségesebb nálad, egyetlen egyszer sem veszekedett még velem, és a mélytányért sem akarta még hozzámvágni, miként te teszed éppen ebben a pillanatban. A macskához is jobban ragaszkodom, mert igaz ugyan, hogy hullik a szőre, de nem csak akkor dorombol, ha akar valamit.
Az élet persze sokkal bonyolultabb ennél, s hogy ez mennyire igaz, azt tanúsíthatja egy barátom esete. Romlásba dőlt házasságán akart javítani, és anyagi lehetőségeit jócskán meghaladva többkarátos gyémántgyűrűt vett a feleségének Valentin-napra. Az asszony azonban visszadobta a drága ékszert. Ezzel akarsz gálánskodni, te mocsok? Korábban lettél volna kedvesebb és megértőbb, akkor most nem itt tartanánk.
Nem sokkal később az asszony otthagyta barátomat. Biztos, ami biztos, gondoljunk a bizonytalan jövőre alapon azt a bizonyos gyűrűt azért zsebre vágta. Ez még csak hagyján, sokkal fájóbb volt, hogy közös kutyájukat is vitte magával.
Barátomnak azóta se kutyája, se macskája. Magasról lesajnálja a Valentin-napot is.
