Augusztus huszadika: tisztavatás, körmenet, díjkiosztás, új kenyér, vízi és légiparádé, utcabál és nyárzáró tűzijáték. Szezonvég. Lehet készülődni borongósabb napokra.
Néha úgy tűnik, hogy augusztussal nem csupán a nyár ér véget, hanem olykor valami más is. Talán kevesen gondolnak már (ugyan minek? rég volt, nagyon rég!) 1526 augusztusának 29-re, amikor II. Lajos királyunk a Csele patakba fulladt nem kimondottan nyári fürdőzés közben, s amit - ugye nem is kéne mondanom - mind a mai napig csak mohácsi vészként emlegetünk. Ez volt az a nap, amikor a magyarok számára valami visszavonhatatlanul véget ért, az ország és népe - néha úgy érzem - máig tartó apátiába süllyedt. Persze, a külső körülmények.
Éppenséggel augusztus huszadika sem volt mindig felhőtlen ünnep. Elég arra gondolnunk, hogy 1949-ben e napon született meg az új alkotmány. Ez az alaptörvény - minden hangzatossága ellenére - a valódi népképviseletről, s valamiféle szociális beállítottságú polgári társadalomról álmodozók illúzióképeit temette maga alá hosszú időre. Pedig ez az új - szovjet elődjét hajszálpontosan lemásoló - alkotmány demokráciát ígért. Igaz, népi demokráciát, amiről akkor kevesen tudták, mit is takar valójában. Ámbár intő jel lehetett volna a Kossuth címer felcserélése a búzakalászos, vörös csillagos, a nagy Szovjetunió emblémájára kísértetiesen emlékeztető új címerre. (Amit hét évvel később majd minden magyar lobogóból ügyesen kivágtak, hogy a lyuk helyére, ám csak nagyon rövid ideig ismét Kossuth címere kerüljön. Amit azután Kádár is elvetett, mint a proletárdiktatúrához méltatlan heraldikát.) Augusztus huszadika 1949-ben nem csupán a nyár végét, hanem egy rideg tél közeledtét is jelezte.
Néhány évvel később, a hónap tizenharmadik napján köszöntött be ez a korai zord tél Berlinben. Ekkor, 1961-ben, emelték fel a híres-hirhedt falat, amely már nem csak képletesen, de a valóságban is ketté osztotta Európát (a világot?).
A cseheknek és a szlovákoknak éppen a mi nemzeti ünnepünkön kellett búcsút venniök a majdnem nyár végéig tartó tavasztól, hogy a vénasszonyok nyarát nélkülözve, rögtön egy hideg évszak köszöntsön rájuk. Az alkotmány napján, 1968-ban katonáinkat egy, a Duna-partihoz képest kevésbé látványos, de annál veszélyesebb tűzijátékra készítették fel. Északi szomszédeink józan beletörődésének köszönhető, hogy az a véresen komoly tűzijáték elmaradt.
Augusztusban - hál' istennek - nem mindig csak a nyári szezontól köszönünk el. Húsz éve a Szovjetuniótól is. A visszarendeződés makacs híveinek puccskísérlete befuccsolt, ami egyszer s mindenkorra megpecsételte a Szovjetunió sorsát, de befellegzett a kommunizmusnak is. Hogy valami jó is jusson a nyárutóra.
Mindez a Balaton partján jutott eszembe, hallgatva a vendéglátósok panaszáradatát, miszerint ráfizetéses nyaruk volt, az időjárás megkeserítette életüket, s ami kimaradt, elveszett, azt már nem lehet behozni, hiába lesz esetleg hosszabb a nyár, napsütéses az ősz.
Erre csak azt tudnám válaszolni, jövőre talán jobb nyarunk lesz, s a magyar tenger partján én is csak a fürdőzésre, a jó borokra és egy még szebb jövőre fogok gondolni.