Te szegény, szerencsétlen amerikai! Szüleid, szomszédaid, tanáraid, az újságok és a televízió mind, mind azzal áltattak, hogy a te nemzedékednek van a legnagyobb esélye az amerikai álom megvalósítására. Semmi mást nem kell tenned érte, mint szorgalmasan dolgozni. S ha még egy kis szerencséd is van, világhírű nagyvállalat fog alkalmazni, a United Steel, a General Motors vagy a PanAm. Ezeknél nyugdíjas állásod lesz majd, gondtalan életed, ha kellőképpen megbecsülöd magad.
Ugye, milyen hihetően hangzott?
Te meg is tettél mindent, amit elvártak tőled. Túlóráztál keményen, ha úgy kívánta a cég érdeke, hiszen - úgy tűnt - ez a te érdeked is. Hiába mondják rólad nagyképű magyarok, hogy lusta vagy, nem szeretsz dolgozni, s hogy mindennek a könnyebbik végét akarod megmarkolni, te robotoltál, ameddig csak lehetett. Ami pedig a dolgok könnyebbik végét illeti..., nos, igen, tálcán kínálták eléd, hülye lettél volna nem elfogadni. Vidd a tévét, az autót, vedd a házat bútorokkal együtt, fizetni ráérsz később is. A saját házad kényelmét most élvezd, s ne akkor, amikor már összekuporgattad a rávalót, miközben belerokkantál a kuporgatásba. Az élet nem arról szól, hogy éveken keresztül gürcölj valamiért, s mire megszerzed már nem is tudod élvezni. Ez összeegyeztethetetlen az amerikai álommal.
Kezdetben évi egy hét szabadságot kaptál a munkaadódtól, s tizenöt-húsz évet kellett lehúznod, hogy három hetes vakációt élvezhess évente. Ha munkahelyet változtattál, kezdhetted előlről egyetlen hét, öt munkanap szabadsággal. A betegállományt, ugye, csak nagyon kevés cég ismeri. A te nyavalyád a te károd, táppénzre sohasem számítottál. A Gyed és a Gyes ilyen rövid formában ismeretlen számodra. Te csak az egyedet és az ügyest ismerted egész életedben. Az egyedet, akinek minden megadatik, ha elég ügyes hozzá.
Sokáig fel sem tűnt, hogy egy virágzó ipari társadalomból észrevétlenül átcsusszantál egy szolgáltató társadalomba. Te sütsz nekem egy hamburgert, én meg levágom és kilakkozom a körmeidet; én beszerelem neked a kábeltelevíziót, mialatt te árulod a házamat; te megjavítod a japán autómat, én meg intézem a tőzsdei befektetéseid; én takarítom a lakásodat, te pedig meggyógyítod beteg gyermekem.
Ipari termelés alig. Erre talán semmi sem jellemzőbb - mára már te is tudod -, mint az a kétszázötvenezer lakosú város, ahol valaha két világhíres cég is működött közel negyvenezer embernek biztosítva munkát. Persze mind a két vállalat létezik még, az egyiknak azonban ma már csak irodái vannak a városban, a termelés Mexikóban vagy Ázsiában folyik, a másiknál mindössze nyolcszáz ember végez termelőmunkát. Ezzel szemben a város két kórháza közel húszezer embert alkalmaz. Valószínűleg manapság megszaporodtak a betegek.
Adósságod félelmetes méreteket öltött, a részleteket még akkor is nehezen tudod törleszteni, ha van munkád és biztosnak vélt jövedelmed. Ráadásul ma már nem csak te, de hazád, az Amerikai Egyesült Államok is a csőd szélén áll.
Anyád nem ezt az álmot ígérte. Őt azért mégse hibáztasd. Ő letudta dolgát az ígéretével, az álmot neked kéne valóra váltani.
