A magam részéről komolyan veszem a népszámlálást. Teszem ezt már csak azért is, mert nem szabad félvállról venni egy olyan tevékenységet, amelyre milliókat áldoz az állam, s amely számtalan ember fáradságos munkáját követeli. Nálam ez még hiúsági kérdés is. A Való Világhoz semmi közöm, eddig se néztem, ezután sem fogom, de az élővilágból nem szeretnék nyomtalanul eltűnni. Ha kétszáz évvel később valami csodabogárnak eszébe jut évszázados statisztikákat böngészni, igenis tudja meg, hogy léteztem. Volt nevem és laktam valahol. Az adott időszakban nyugdíjas voltam (tudják meg, hogy volt olyan kor a történelemben, amikor még nyugdíjat is folyósítottak), iskolai végzettséggel rendelkeztem, nyelvi kötődésem is volt, ragályos betegségem viszont egy szál se.
Bányai Tamás jegyzetei
2011.10.05. 12:22
Hányan vagyunk muzulmánok?
Éppen a fentiek miatt döbbentem meg egy ismerősöm furcsa hozzáállásán. Ő ugyanis azt mondta: tudom, a kérdőíveket mindenkinek kötelező kitölteni, de arra még a törvény sem kényszeríthet, hogy valós adatokkal szolgáljak. Miért is tenném? Hiába állítják az ellenkezőjét, tudom, az adataimmal vissza fognak élni. Ez az egész népszámlálási hajcihő egy vagyonba kerül, a költségeknek természetesen meg kell térülni valahogy, ez meg csak úgy lehetséges, ha adataimat hasznosítják. Nyilván lesznek olyanok, akik ezekért szép summát hajlandók fizetni. A titkosítás egy humbug, olyan titok még nem volt a világon, amelyre előbb vagy utóbb ne derült volna fény.
Egyébként is sok a hülye kérdés, amikre nem is tudnék épkézláb választ adni. Például a lakással kapcsolatosak. Miből épült a lakás? Erre nem azt kell bejelölni, önerőből, frankhitelből vagy sikasztott pénzből, hanem azt, hogy téglából, kőből vagy vályogból. Ez egy nagyon körmönfont kérdés. Ha valaki beírja: házam vályogból készült, senki sem gondol harácsolt vagyonra, hiszen hülye az, aki lopott pénzből vályogházat épít. Ugyanakkor, ha kőpalotát ír be, már magára is húzta az adóhivatalt. Aztán meg ott van az életvitelszerűség. Hát nekem van lakásom, de azt csak ételvitelszerűen használom, ugyanis az asszony két éve kitúrt közös otthonunkból, ám a vacsorát még mindig én hordom fel neki. Azóta a radványi sötét erdőben lakom, ahol megölték Bárczy Benőt, amihez nekem semmi közöm se volt, csakhogy attól még beidézhetnek tanúnak.
Egy másik kérdés: hogyan vezetik el a szennyvizet a lakásból? Írjam be, sehogy? Egy fél éve eldugult a lefolyó, az asszony nem hívja ki a vízvezetékszerelőt, mert nekem nincs miből kifizetni a mestert.
Ezek persze nem is annyira lényeges kérdések, mint a személyemre vonatkozóak. Hol volt a születéskori lakcímem? Az anyám személyi igazolványában, ha kíváncsiak rá, nézzék meg ott. Aztán: jelenleg tanul-e, vagy jár-e bölcsődébe, óvodába? Beírtam, hogy óvodába járok. Naponta. Az unokámért. Emellett még azt is beírtam, hozzátartozói nyugdíjas vagyok. Ötven éves koromra anyám tart el a nyugdíjából. A mikor dolgozott utoljára kérdésre az volt a válaszom: nem tudom. Nem emlékszem rá. Ez még a valóságnak is megfelel.
Végül ott van a vallás. Nem fogom beírni, hogy zsidó, mert nagyapám erre egyszer csúnyán ráfizetett és ez még velem is megeshet. Azt sem, hogy katolikus, mert én már az istennek sem hiszek. De vastag betűkkel bevéstem: muzulmán, hiszen minden imám Mohamedhez fordul segítségért. Ő pedig azt tanítja: egyedül Allah tökéletes, én tehát nem lehetek az. Ezért a kérdésekre adott válaszaim se lehetnek azok.
Így az ismerősöm, aminek folytán felmerült bennem: vajon hányan vagyunk muzulmánok? Nehogy a végén az derüljön ki, hitehagyott népség a miénk.
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://tarheel.blog.hu/api/trackback/id/tr483279847
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.