Mindig kétkedéssel fogadtam mindenféle összeesküvés elméletet, mert hogy azokat kivétel nélkül hiányos adatokra, feltételezésekre alapozták. Mégis terjednek, ami egy kicsit érthető. A kommunikációs forradalom világát éljük, mérhetetlenül sok és sokféle a hírforrás, ember legyen a talpán, aki a rázúduló híráradatból tiszta képet tud kialakítani magának. Hiszen még a tiszta sor sem tiszta sor ma már.
Ott van például az a bizonyos kukoricalopás esete.
Nem tudom hányan nézték a Tv2-nek azt a Napló című műsorát, amelyben kukoricatolvajok tettenérését mutatták a kedves nézőknek. Élőben, mert úgy igazán hatásos. A műsort karosszékéből figyelemmel kísérő polgár elégedetten dőlhetett hátra, abban a hiszemben, hogy végre valahára történik valami ebben az országban. Immár nem csupán rejtett, de riporterek által kézbe fogott és kellőképpen irányított kamerák is vigyáznak értékeinkre.
S hogy ezt követően az élelmes, mindenre nyitott és rögtön reagáló riporterek nem a dúskeblű, hiányos öltözetű celeb-kisasszonyok ablakain fognak bekukucskálni, hanem - akár a rendőrséget is megelőzve - majd mindenütt ott lesznek, ahol éppen lopás készül.
Aztán egy nagy durranás, jött a hír: a kukoricalopás előre megrendezett színjáték volt, az akciót maguk a riporterek tervelték ki és bértolvajokkal hajtatták végre.
Ezek után kinek és mit higgyen az ember?
Én hajlamos vagyok a tolvajoknak hinni, akik ugyebár nem is igazából enyveskezűek. Ugyanolyan tisztességes honpolgárok, mint közülünk bárki, még akkor is, ha párszáz forintért ellenszenves szerepre vállalkoznak. Jó színészek is elvállalják a gonosz szerepét. Különben is, mi a bizonyíték arra, hogy a Győrben történt eset valóban úgy történt, ahogy. Gondolom, mindenki hallott már róla, hogy egy győri plazába éjnek idején az üvegajtót áttörve berobogott egy autó, s míg a soför megfordult kocsijával a szűk helyen - gondosan ügyelve arra, nehogy elsodorja a felállított virágtartók valamelyikét -, társai több millió forint értékű ékszert raboltak el egy cipőboltból.
Ne tessék velem vitába szállni, igenis cipőboltból tulajdonították el a vagyont érő csecsebecséket. Csak a rejtett kamera mutatott ékszerüzletet. Direkt úgy volt beállítva. Hogy olyasmit mutasson, ami felkelti a kedves néző mohó érdeklődését. A biztonsági őröket hiába kérdeznék, felőlük akár pékség is lehetett volna a kifosztott áruda. Egyikük éppen akkor végezte kisdolgát a klotyóban (ugyan mi nagy dolga lehetett volna éppen akkor?), a másik meg semmit sem hallott, mert a gépház vagy mifene túl zajos. Különben is, biztonsági őröktől azért a kevés fizetésért, amit kapnak, nem várható el, hogy mindig ott legyenek, ahol éppen szükség volna rájuk. Miért pont ők álljanak mindig a helyzet magaslatán?
Aztán meg, nekem mondhatnak, mutathatnak bármit, meggyőződésem, hogy a rablókat semmiféle ékszer nem érdekelte, azoknak értékével sincsenek tisztában, az egész herce-hurcára kétezer forintért vállalkoztak, ami nem is olyan rossz pénz egy alig fél órás akcióért.
Ez az egész betörés ugyanúgy meg volt szervezve, mint a kukoricalopás. Nem más ez, mint a megélhetési bűnözés új, s az eddiginél tisztességesebb válfaja. Korábban azért loptak a tolvajok, hogy a becstelenül szerzett holmik értékesítéséből fedezzék mindennapi kiadásaikat. Valószínűleg ez a módszer ráfizetésesnek bizonyult, hiszen a válság ebben a szakmában is érezteti hatását. A mai nehéz időkben csak az boldogul, aki alkalmazkodik a körülményekhez, képes gyorsan váltani. Azaz, bértolvaj lesz belőle. Kevésbé kockázatos, újabban van rá kereslet, és tisztességesen megfizetik.
A néző meg higgyen, amit akar.
