Nyolcvanegy éves korában, sokak bánatára, beadta a kulcsot Elaine Kaufman. A magyar olvasó, de még az amerikaiak jórésze sem tudja, ki volt ez az idős hölgy. Nos, a róla Elaine’s-nek elnevezett és hírneves sztárok, celebek által gyakran látogatott new yorki étterem tulajdonosa, aki még halála előtt egy hónappal is heti hét napot dolgozott (általában hajnali kettőig). Saját vendéglőjében feltehetőleg nem az asztalokat takarította le és nem is a konyhában mosogatott. Hostessként fogadta vendégeit, olykor szórakoztatta, néha összeboronálta őket. Nyilván tetszett neki ez a szerepkör, máskülönben nem csinálta volna évtizedeken keresztül. S persze anyagilag sem járt rosszul, hiszen éttermét olyan hírességek látogatták rendszeresen, mint Jack Nicholson, Raquel Welch, Eli Wallach vagy Woody Allen (aki Manhattan című filmjének néhány jelenetét is itt forgatta), hogy csak néhányat említsek a neves sztárok közül. Ezek egyike sem nevezhető kis jövedelmű, szűkmarkú vendégnek.
Bányai Tamás jegyzetei
2010.12.08. 14:32
Jótét lelkek
Ugyanakkor azzal sem vádolhatták Elaine Kaufmant, hogy féltve őrzi megszerzett pénzét. Igazi különlegessége ugyanis az volt, hogy előszeretettel vonzódott az írókhoz. Kezdő írókhoz is, olyanokhoz, akik még nem kaszáltak be hatszámjegyű honoráriumokat a kiadóktól, nevüket a kutya sem hallotta, s nekik bizony néha még arra sem futotta, hogy tisztességesen megebédeljenek. A nemrég elhunyt hölgy éttermében azonban akkor is szívesen látott vendégek voltak, ha nem volt miből rendezni a számlát.
Az éhenkórász tollforgatók között nyilván akadt jónéhány, aki később sem tudta kiegyenlíteni – igaz soha fel nem hánytorgatott - tartozását, aki soha nem vitte semmire, neve nem került a bestseller listák élére, talán még könyve sem jelent meg soha. Mégis, ha mindent mérlegre teszünk, megállapítható, hogy Kaufman asszony jóindulata kifizetődő bizonyult. Elég csak arra gondolni, hogy valamikor, még kezdő és ismeretlen íróként többek között Kurt Vonnegut, Norman Mailer, Gay Talese is élvezhette vendégszeretetét. Ők – másokkal egyetemben – később már befutott és jól kereső szerzőként vélhetően lerótták tartozásukat. Többszörösen is, miután éveken keresztül megmaradtak törzsvendégnek.
Nem állítom, hogy Magyarországon éheznek a kezdő írók, de nem is dőzsölnek, arra nyakam teszem. Olykor bizony nekik is jól jönne egy-egy ingyen ebéd vagy vacsora. De hol van Magyarországon olyan étterem tulajdonos, aki térítésmentesen táplálna ismeretlen tollforgatókat? Esetleg abban a reményben, hogy majd valamikor, ha egyszer talán...
Elaine Kaufman halála után már New Yorkban sem valószínű, hogy lesz még egy hozzá hasonlítható mecénás.
Másutt persze még akadnak jótét lelkek. Az észak-karolinai Charlotte városában kilétüket titokban tartó emberek egy kis csoportja százdolláros bankjegyeket osztogatott az utcán. A közelgő karácsonyra való tekintettel. Olyan emberek kapták ezt az adományt, akikről az adakozók úgy vélték, rá is vannak szorulva. Hajléktalanok, vagy legalábbis kinézetük után ítélve azok. Állítólag több mint húszezer dollár lelt ilyenformán rászoruló gazdára.
Az utcák lakói Pesten is biztos örülnének ilyen jótét lelkeknek. Mondhatná ugyan bárki, minek nekik, úgyis elisszák, de hát istenem. Ha nekik ez jelentené a szép karácsonyt, én nem sajnálom tőlük.
1 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://tarheel.blog.hu/api/trackback/id/tr172502000
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kisslaki lászló 2010.12.09. 10:37:18
Isten nyugosztalja a nénit. Bárcsak küldene az ég helyébe, még pár ilyen áldott lelket. Kegyes szívre vall Tamás, hogy nem tagadnád meg a csavargótól sem, hogy ő is a saját módjával ünnepelje meg a Kisded születését. Én is szoktam adni; - ki tudja? - jövőre talán én várom így, az ünnepre valót.