Egy erős földrengés velejárói az utórezgések. A föld egy nagy megrázkódtatás után képtelen azonnal megnyugodni. Chilében sem volt ez másként. A dél-amerikai országban mégsem ezek a földmozgások szolgáltatták a legfőbb beszédtémát, még csak nem is az időközben lezajlott elnökválasztás, hanem valami más, amit akár egyfajta utórezgésnek is lehetne nevezni. A tragédia okozta sokkot egy másfajta döbbenet váltotta fel. A szembenézés valósága. Tényleg ilyenek lennénk mi, chileiek?
Tagadhatatlan, hogy a – leginkább – Concepciónt sújtó földrengés elképesztő következménye volt a fosztogatás. A város lakóinak egy része igen hamar rájött, hogy a félig rombadőlt üzletekből nem csak a nélkülözhetetlen élelmiszert lehet elhordani, hanem más, sértetlenül felkínálkozó árucikket is. Hűtőszekrényt, mosógépet, televíziót, kényelmes ágybetétet, konyhai kisgépet meg hasonlókat. Mindent, ami mozdítható volt, ami átmenetileg szabad prédává vált, s ami a későbbiekben akár jó pénzért is eladható. Néhány óra leforgása alatt ki is ürítették az összes létező üzletet.
A harácsolás híre országos felháborodást keltett, hiszen az erről készült felvételek láthatóvá váltak világ különböző médiáinak hordozófelületein. A chileiek többsége megijedt attól, hogy a világ ezentúl úgy fog tekinteni rájuk, mint egy fékezhetetlen rablóhordára. Márpedig erre a népre nem ez a jellemző. Tenni kell valamit a jóhír megőrzése érdekében.
Nem tudom, mennyire lehet ez tanulságos mások számára, de tény, hogy tettek is.
Ilyen esetekben az egy cseppet sem meglepő, hogy súlyos büntetést helyeztek kilátásba minden kézrekerített fosztogató számára. Hosszú éveket rács mögött.
Ha rosszindulat beszélne belőlem, akkor most azt írnám, a dutyi réme megfontolásra késztette az értékek elorzóit. A lényeg, hogy a harácsolók napokon belül két millió dollár értékű illetéktelenül eltulajdonított holmit szolgáltattak vissza a hatóságoknak. Harmincöt teherautóra való árut.
Kétségtelen, sok embert a várható büntetéstől való félelem késztetett erre a lépésre, ugyanakkor az sem teljesen elképzelhetetlen, hogy némelyekben megszólalt a lelkiismeret: ha nyugodtan akarok aludni, ha nem akarok lesütött szemmel tükörbe nézni, vissza kell adnom azt, ami a másé, ami jogtalanul került a birtokomba. És mivel én is chilei vagyok, nem nézhetem tétlenül, hogy népemre világszerte erkölcsi hullaként tekintsenek. Az esetleges szegénység alapul és mentségül sem szolgálhat a zsákmányszerzésre.
Mint egy mesében. Az elvarázsolt tárgyak a helyükre kerülnek, s bár a jó nem nyeri el jutalmát, már az is valami, ha tiszta lelkiismerettel élhet. Gazdagon vagy szegényen, ezúttal másodlagos.
Minden mese szolgál valamiféle tanulsággal. Félő azonban - mivel most mégsem képzelt meséről van szó -, hogy a tanulság elmarad. Amikor a hazai állapotokra gondolok, csak azt sajnálom, de azt nagyon, hogy még a svájciak sem találtak fel olyan vekkerórát, amelyik felébresztené egy-egy ember lelkiismeretét. Ha nem is időben, legalább utólag.
Akár egynapos késéssel. Még mindig jobb, mintha a lelkiismeret Csipkerózsika-álmát aludná mindörökké.
