Tudtommal a blog elég korlátlan műfaj ahhoz, hogy egy fabula legyen a tartalma. Íme:
A kígyó éveken keresztül az oroszlán mindenese volt. Egyszemélyben törvényhozója, ítéletvégrehajtója és szóvívője. Elfoglalt pozíciója miatt sokan irigyelték, még többen féltek tőle, s szinte kivétel nélkül mindenki gyűlölte. Szóbeszéd járta az erdőben, hogy az oroszlán, az állatok királya, alapjában véve jóságos és szelíd, s valójában tudomása sincs arról, miket művel a kígyó az ő nevében. Visszaél a bizalmával, mondogatták, és senkit nem enged a közelébe, aki felvilágosíthaná az Öreget. Mert öregnek nevezték az oroszlánt, hiszen már az is volt. Valamikor félelmetes fogai kihullottak, fényes bundája szürkére fakult, járása rogyadozó lett, bömbölése alig érthető suttogás.
Az erdőben minden állat érezte, tudta, megérett az idő a változásra. Tudta ezt a kígyó is. Visszahúzódott fészkébe, helyet adva másoknak, nyüzsögjenek ők a haldokló oroszlán körül. Híre terjedt, hogy a kígyó kimúlt, ám valójában csak vedleni vonult vissza.
Időközben az oroszlán égnek vetette fáradt mancsait, az erdő lakói új vezető választására készülődtek. Azzal minden állat egyetértett, hogy ami addig volt, azt nem lehet tovább folytatni. Azt azonban már nem tudták eldönteni, merről fújjanak az új szelek, s hogy ki irányítsa a széljárást. Az erdei állatok között véres vita folyt, s a vita hevében észre sem vették a kígyó megjelenését. Csillogott, villogott vadonatúj bőrében, mégsem új gúnyájával hívta fel magára a figyelmet. Az állati tekintetek csak akkor fordultak feléje, amikor letette voksát a medve mellett. Ékesszóló beszédben ecsetelte a medve kiváló tulajdonságait. Magabiztos fellépését, megfontolt dörmögését, nyitottságát a problémákra.
A medvét meg is választották az erdő fejedelmének, ő pedig hálából maga mellé vette a kígyót tanácsadónak. Egy darabig nem is volt semmi baj, de csakhamar neheztelni kezdték, hogy a méztermelést minden más rovására erőltetik. Suttogták is egyre többen, mindezért a kígyó a felelős. Nála futnak össze a méztermelés szálai, s természetesen ő fölözi le a legnagyobb hasznot. Amikor a zúgolódás tetőfokára hágott, a kígyó ismét eltűnt vedleni.
A medvét leszavazta az erdei tanács. Helyébe a párduc került, akiről mindenki tudta, valamikor az oroszlán lelkes híve volt, s nyilvánvalóan az állatok egykori királyának módosított politikáját akarja folytatni. Alig lépett hivatalba a főállat, ismét megjelent a kígyó, megint új színű bőrben. A párduc gondolkodás nélkül emelte maga mellé, mint a régi politika avatott szakállatát.
Az erdő nyugalma ezúttal sem tartott sokáig. A párducnak szemére vetették, hogy a hústermelésre fordítja minden energiáját, miközben a tisztásokon már fű se nő, holott dús legelő híján előbb-utóbb a hús is el fog fogyni. Az pedig katasztrófába sodorhatja az erdőt.
Még mielőtt a párducot kirúgták hivatalából, a kígyó újfent vedleni tért fészkébe. Akkor került csak elő, új és minden korábbinál szemképráztatóbb pikkelyköntösében, amikor az erdő irányítására vállalkozó jelöltek csatasorba álltak és kezdődött volna a szavazás.
A külső szemlélők számára megdöbbentő volt, hogy alig néhány állat járult az urnákhoz. Egy rámenős riporternek sikerült kideríteni, mi rejlik a feltűnő közöny hátterében. Mint beszámolójában megírta, a távolmaradás okait firtató kérdéseire majd minden állattól a következő választ kapta.
- Teljesen közömbös, kit választanánk meg, a győztes úgyis maga mellé venné a kígyót. Így aztán semmi értelme az egésznek, hiszen mindegy milyen pikkelyt ölt magára az a csúszómászó, minden új bőrében megmarad kígyónak.
