Hétvégén egy hazai ismerősömmel beszélgettem – persze hol másutt, mint az ingyenes Skype-on, ahol nem kell az óra ketyegését figyelni -, aki időnként be szokott számolni az otthoni eseményekről. Tőle tudom, hogy az Újpest-Fradi meccsen nem volt igazán nagy balhé, miként élvezhető futball sem. Ez utóbbira csak annyit mondott, cseppet sem meglepő, hiszen valóban szórakoztató, jó játékot utoljára a nagyapja látott magyar futballpályán. Az előbbire – már ami a balhét illeti – viszont megjegyezte, csakugyan kár, mert ha így folytatódik, meg fog állni fejlődésében a hazai sportélet. Nem értettem, mire céloz, de rögtön előállt a magyarázattal.
Nemsokára eljön az az idő, mondta, amikor a tévénézők már nem is a pályán látható futballmeccsre, hanem a tribünökön zajló összecsapásokra lesznek kíváncsiak. Ez egy új és felettébb izgalmas vetélkedő, amely minél véresebb, annál több nézőt késztet a televízió elé, s persze annál több fizető hirdetőt hoz a közvetítő csatornának. A csapatok, lásd Zöld Ragadozók vagy Lila Ultrák, már összeálltak, most már csak a bajnokságot kell megszervezni. Elég szomorú, elégedetlenkedett ismerősöm, hogy a Megyeri úton alig folyt vér, mert ez akadálya lehet az új sportág, a tribünözés térnyerésének.
Végig sem tudtam gondolni a hallottakat, ismerősöm ugyanis minden átmenet nélkül megjegyezte: háború lesz, meglásd!
Ugyan már!, vetettem ellen, egy stadionbeli csetepatéból, a tribünözésből, ahogy te nevezed, egy sportág talán még kifejlődhet, de egy háború? Rémeket látsz!
Ismerősöm rögvest lehurrogott. Most nem arról beszélek. Valódi háborúról, fegyveres összetűzésről, amire készülnek. Hülyeségeket mondasz, nevettem rajta, kis helyi harcokat leszámítva, mint Irak meg Afganisztán, semmi sem utal arra, hogy az emberiség egy újabb vérfürdőt óhajtana.
Nem-e?, hangzott a kétkedő válasz, hát ide figyelj, komám, én nem a hathuszassal jöttem, én már évekkel ezelőtt megtanultam a sorok között olvasni, ami most is jó szolgálatot tesz. A Magyar Nemzetben írták, hogy a Honvédelmi Minisztérium csak ebben az évben hatvanhárom millió forintot költött szeszes italok beszerzésére. Többszáz hektoliter, jutányos áron. Azt hiszed talán, hogy kocsmákat akarnak nyitni? Baka-csárda, Obsitos bár, Újonc presszó, meg ilyenek? Hol élsz te? Elég nekik a tiszti klub. Én mondom, háborúra készülnek, apuskám, hidd el nekem. Te is tudod nagyon jól, egy háború lehet esztelen, de sohasem szesztelen. A bakákat itatni kell. Ki a fene megy józanul öldökölni?
A Honvédelmi Minisztériumban tudják, mit csinálnak. A magyar katonai vezetés mindig is bölcsen előrelátó volt. Ha nem így lenne, legalább egy háborút megnyertünk volna véletlenül. De így van. Ők már készülnek valamire. Az oroszok is vodkával küldték frontvonalba a katonáikat, a mieink se mehetnek szárazon a harcmezőre. A józan ember gondolkodik, kegyelmet nem ismerő brutalitásra csak a hülye részeg képes. Ha pia van, még az sem számít, hogy hiányos a muníció. Sőt, még az sem, hogy ki az ellenség. Azt még józanul is meg lehet találni vagy kinevezni.
Párszáz hektoliter töményszesz elég az első ütközethez, de figyeld csak meg, hamarosan még több pálinkát fognak beszerezni. A magyar szeszfőzdék termékei egyenesen a honvédség raktáraiba kerülnek. Aztán, amikor eljön az idő, jöhet a nagy leitatás. A mámoros diadal vagy vereség, az már mindegy. De háború lesz, meglásd!
