A hazai híreket olvasván időnként elképedek. Hát ez is lehetséges? kérdem ilyenkor magamtól. Igen. Minden lehetséges. Végtére, miért is ne? Táguljon a horizont. Ne szabjunk korlátot semminek. A szabadjára eresztett fantázia nagyszerű dolgok szülőanyja lehet. Kár, hogy én legtöbbször későn tanulok mások ötleteiből.
Nyolc évvel ezelőtt még házban laktunk, aminek elég tisztességes méretű kertje volt, hely tehát sok mindenre lett volna. Akkor azonban még a füvet is sokalltam, azzal is akadt éppen elég bajom, ha nem akartam a szomszédok rosszallását előidézni. Az sohasem jutott eszembe, hogy kertitörpéket helyezzek el a ház körül, de ma már belátom, ez az idegenkedés csupán begyepesedett agyműködésemnek tudható be. Bánatomra, az én fejemből ritkán pattannak ki igazán jó ötletek. Ezért nem is jutott eszembe Hófehérke kedves kis barátaival ékesíteni az udvart. Most viszont már tudom, hogy akkori környezetünk színvonalát másként is emelhettem volna.
A Népszabadságban olvastam (ne engem tessék okolni, ha a hír tévesnek bizonyul), hogy Gubcsi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium hatáskörébe tartozó Zrínyi Média Kft. igazgatója saját háza kertjében, illusztris vendégek előtt felavatta „Attila hun király” bronz lovas szobrát.
Hát kérem, így is lehet!
Amikor még meg volt a házunk, s valami hasonlót én is megtehettem volna, ilyesmire gondolni sem mertem. Mindig csak azok a csúf kis kertitörpék lebegtek a szemem előtt. Holott a szobrásztól megrendelhettem volna egy harminc centis Mátyás király szobrot, pónilovon ugrató miniatűr Rózsa Sándort, a Nemzeti Múzeum makettjéről szavaló törPetőfit. A patak mellé, mert az is volt a ház végében, négy hüvelyknyi II. Lajos királyt, még életben, mielőtt a patakba gázol. Nevet is adhattam volna a kertnek: Nagyjaink kicsiben.
Lehetett volna lepelrántás minden új kis törpenagyság avatásán, vidám kerti party lampionokkal, illusztrált és illuminált vendégekkel.
Sajnos a házat eladtuk, s mindezekkel immár egyszer s mindenkorra elkéstem.
Valamire viszont még most is van lehetőségem. A kölcsönös kapcsolatok ápolására. Esetleg érintkezésbe léphetnék a Tennessee állambeli Memphis városatyáival, s javasolhatnám nekik, hogy metropoliszuk legyen Budapest testvérvárosa. Közös hagyományuk ugyan nincs, de mind a két város híres folyóval büszkélkedhet, fundamentumnak már az is valami. Erre lehet alapozni azt, ami később hagyománnyá válhat. Budapest már megtette az első lépést azzal, hogy teret fog elnevezni Elvis Presleyről. A világhíres néhai rock sztár vitathatatlanul kiérdemelte ezt a megtiszteltetést.
A levert ötvenhatos forradalmunkat követő időszakban ugyanis nagyon sokat tett hazánkért „Béke a völgyben” című dalával.
Ugyanakkor Komár László is nagyot sokat tett az amerikai rock and roll magyarországi népszerűsítéséért, és érdemei elismeréseként igazán kijárna neki, hogy Memphisben legalább egy parányi grundot nevezzenek el róla.
Rajtam nem múlna a dolog. Jószolgálatra mindig kapható vagyok.
