947 nap múlva vége a világnak, hirdeti egy Vivos nevű cég. Ahogy ez már lenni szokott, emiatt csak azoknak kell aggódniok, akiknek semmijük sincs vagy alig valamijük van. A szegényeknek. Azoknak, akiknek puszta létükön kívül nincs veszteni valójuk. Ugyan mit is menthetnének át a világvége utáni új világba? Hanem a gazdagok! Nekik már építik az atom, földrengés, terrortámadás- és cunamibiztos, minden kényelemmel ellátott betonbunkereket. Jöhet akár meteorit becsapódás, napkitörés, földrengés vagy más egyéb istencsapás, őket mind hidegen hagyja majd, békésen iszogatják kevert italaikat, hűtött söreiket, miközben - felőlük akár - darabjaira szakadhat szét a Föld.
A fent említett cég honlapján (www.terravivos.com) számláló jelzi mennyi van még hátra mai boldog és gondtalan életünkből. E pillanatban 947 nap 16 óra 38 perc, és az óra ketyeg. Nekem, neked és mindazoknak, akik ma még nem tudnak leperkálni ötvenezer dollárt. Ennyi ugyanis a túlélési lehetőség költsége. Eddig még senkinek sem sikerült pontosan meghatározni mennyit kóstál egy ember élete (a piaci feltételek naponta, sőt óránként váltakoznak), de adott körülmények között ez az összeg nem is tűnik olyan horribilisnek. Adták már ennél olcsóbban is az emberi életet. Nekem ugyan nincs annyi pénzem, ám ha a szerencse mellém szegődik, talán sikerül hitelt felvennem a lakásomra, ami kecsegtető kilátás, főleg, ha arra gondolok, hogy a várható világvége jelenlegi otthonomat is magával sodorhatja a pusztulásba. És talán még a hitelező bankot is, így aztán nem lesz senki, aki behajtsa rajtam a tartozást. Rosszabbik esetben én is megyek a világgal. Hogy nem leszek egyedül, az biztosra vehető. Olyan társasutazás lesz az, amiben - noha minden bizonnyal ingyenes - nincs kedvem részt venni. Egyszer persze menni kell, magányosan vagy tömegesen, oly mindegy. Ettől még nem szívesen megy az ember, főként nem egy előre meghatározott időpontban.
Visszatérve a Vivos nevű cégre, szárnyal az üzlet. A Mojave sivatagban már épül az első bunker, s terveik szerint továbbiakat is létesítenek majd Európában, Ázsiában és Afrikában. Az idő egyelőre még nem sürgeti őket, közel három évük van a határidő lejártáig. Előrendeléseket azonban már most is elfogadnak és ehhez mindössze potom ötezer dollár szükségeltetik. Ajánlatos igyekezni, mert az érdeklődés hatalmas, és törvényszerű: ha a kereslet meghaladja a kínálatot - ami, tekintetbe véve az emberi hülyeséget, feltételezhető - akkor már csak jegyüzérek révén garantálható a túlélés, borsos áron.
Nem tudom, hogy a magyar állam miként reagál a Vivos vállalkozás kínálta lehetőségekre, de bizonyosra veszem, kis hazánkban is akadna olyan, bunkerek építésére felhasználható földterület, amely felkelthetné a világvégére bazírozó cég érdeklődését, vevő lehetne rá, gyarapíthatná az államkasszát. Érdemes lenne figyelmükbe ajánlani, hogy a Kárpát medence már számtalan, világégéshez hasonló pusztulást is átvészelt többé-kevésbé szerencsésen, ezért szinte bármely pontja ideális terület túlélést biztosító létesítmények számára. Az államnak csupán egyetlen feltételt kéne szabni - okulván a devizahitelek kétes értékű hatékonyságából -, mégpedig azt, hogy forintban is fizethető legyen a jelentkezés. Már csak azért is, mert a világvége előbb érkezik el hozzánk, mint az euró.
