Mindig tudtam, hogy a bankok és biztosító társaságok elsődleges célja ügyfeleik érdekeinek maximális kielégítése. Ennek érdekében profitjukat is csak akkora összegben határozzák meg, amekkora éppen elegendő költségeik fedezésére, valamint egy egészen jelentéktelennek nevezhető nyereségre. E cégek vezetői éjt nappá téve arra koncentrálnak, mivel hozhatják ügyfeleiket a lehető legkedvezőbb helyzetbe. Teszik ezt már csak azért is, mert nagyon jól tudják, hogy a velük szerződést kötők kellemetlenül szorult helyzetükben - katasztrófa, válság, csőd fenyegetettség vagy családi tragédia esetén - egyedül és kizárólag eme tiszteletreméltó intézményekre számíthatnak. Ha baj van, nincs rokon, nincs barát, csak a bank vagy a biztosító az, amely akar és képes is segítő kezet nyújtani. Szalmaszálat a fuldoklónak.
Ezért is tartom kivételesen említésre méltónak azt a zseniális ötletet, hogy végre öngyilkosságra is lehet biztosítást kötni. Igaz vannak kikötések és feltételek, mint például az, hogy a biztosítóval szerződést kötő félnek két évet kell várni, vagyis a szerződéskötés napjától számított két éven belül önkezével nem vethet véget életének. Még akkor sem, ha nagyon nekikeseredett e földi létnek. Nyelje keserűségét és várja ki a sorát. Nagyon helyes. Az öngyilkosság még akkor is komoly, életbevágó elhatározás, ha a statisztikák szerint minálunk, magyar honban elég gyakori. Mégsem lehet elhamarkodottan cselekedni. Kell egy kis gondolkodási idő. Mondjuk két év. Ennek már elégnek kell lenni ahhoz, hogy az ember meghányja-vesse kínálkozó lehetőségeit, mindent számba vegyen, mérlegeljen. S ha e csekély két esztendő múltán úgy határoz, felakasztja, megmérgezi vagy leveti magát a hatodik emeletről, netán a Dunába ugrik, senki sem sütheti rá a könnyelműség, meggondolatlanság bélyegét.
Tegyük fel, hogy valaki lakást vásárol deviza alapú hitelre, minimum tízmillió forint értékben - mert ez is kikötés -, aztán a valutaárfolyam ingadozása miatt bedől az egész vállalkozás. Semmi gond, ha az illető kellőképpen előrelátó és idejében köt öngyilkosság esetére életbiztosítást. Két évet fél lábon és munka, illetve jövedelem nélkül is ki lehet húzni valahogy. Tudom, nem könnyű, de elvileg nem is lehetetlen. Utána már az ember vígan köthet kötelet a nyakára, lelkiismeretfurdalás nélkül fekhet a robogó vonat elé, hiszen abban a jóleső tudatban mond búcsút ennek a gondokkal terhes árnyékvilágnak, hogy családja jövőjét egyszer s mindenkorra gatyába rázta. A hátrahagyottaknak már nem kell részleteket törleszteni.
Nem árt persze figyelembe venni a család tagjainak számát, hogy minél kevesebb rokonnak kelljen osztozkodni a tehermentesített lakáson. Az örökösök számával arányosan növekszik a nézeteltérés lehetősége, s ennek várható következménye, hogy a saját magát a túlvilágra átsegítőről nem úgy emlékeznek majd meg, ahogy az önfeláldozása révén elvárható lenne.
Márpedig a halálban az a legszebb, ha csupa kellemes emléket hagyunk magunk után. Sajnos, erre még nem lehet biztosítást kötni.
