Mi hárman már bemutatkoztunk, s ahogy sorban érkeznek a többiek, úgy hangzik el mind többször a kérdés: te ki vagy? Pedig ismerhetnénk egymást, valamikor ugyanabba az osztályba jártunk mindannyian. Valamikor. Ötven éve, pontosan. Sziget utcai általános iskola, 8-ik D osztály. Az általános iskolát 1960-ban fejeztük be. Hogy ez milyen rég volt, azt talán egy visszaszámlálás érzékeltethetné legjobban. Ha egy időgép segítségével 1960-ból visszaléphetnénk öt évtizedet, az ún. boldog békeidőkben találnánk magunkat.
Az országot - a sokak által visszasírt 64 vármegyés Nagy-Magyarországot - még Ferenc József császár és király uralja (falra akasztott portréját még a prágai Kehelyben sem piszkították be a legyek), s akik azon a nyáron fejezték be iskoláik első nyolc osztályát, még véletlenül sem sejthették, mi minden vár rájuk az előttük álló fél évszázadban. Csinnadrattás hadbavonulás, szerb, orosz és olasz front, majd totális összeomlás. Károlyi köztársasága, Tanácsköztársaság, vörös és fehérterror. Trianoni országvesztés. Világválság, majd egy újabb világháború. Don-kanyar és nyilas uralom. Nem sokkal később proletárdiktatúra, Rákosi országlása, forradalom, amely újabb áldozatokat követel, az ország elveszíti lakosságának két százalékát. Közel kétszázezer ember keres békét, nyugalmat más hazában. S négy év még mindig hátra van ahhoz, hogy kiteljen a fél évszázad. A kádári kemény diktatúra. Nekünk annak már csak puhább változata adatott meg. De tizenhárman a harminchét közül így sem érték meg ezt az osztálytalálkozót. Igaz, a mi időnkben is volt némi változás. A sziget utca ma már Radnóti Miklós utca, az iskolánk felvette Gárdonyi Géza nevét és volt egy békés átmenet is a csődbe ment szocializmusból a csőd felé haladó kapitalizmusba. Nem létezik már a félelmetes Szovjetunió, darabokra hullott Jugoszlávia, s kettészakadt a szomszédos Csehszlovákia. Sok minden történt, sok minden más lett, hál'istennek a gyilkos háború kikerült minket.
