A közelmúltban meghirdettek egy drámapályázatot, aminek egyetlen feltétele, hogy csoda szerepeljen benne. Beneveznék én is egy kis drámával - ezekben naponta van részem -, csak az a baj, nem hiszek a csodákban. Így aztán azt sem tartom csodának, ami a napokban történt. Az egyik soproni kórházban formalint itattak egy beteggel. Mi mást? A csapvíz szennyezett, a palackozott forrásvíz meg drága, a beteg pedig szomjas. Ráadásul még lírai alkata is van. A betegágyon - persze, hogy beteg: négy törött lába gipszben, az epeda kárpitosra vár, csakhogy a kárpitosnak nincs doktorátusa - Ady Endrére gondolt:
Szeretném, ha szeretnének,
Gondjaim már nem lennének,
S formalinba eltennének,
Formalinba eltennének.
Ismerve a magyar kórházak anyagi helyzetét, ez az álom teljesen irreális. Tartály még csak akadna valahol, ha más nem, a szeméttároló kukája, de formalin? Mármint elegendő formalin. Az idős asszony korábbi termetéhez képest töpörödött valamennyit, a kórházi diétának köszönhetően fogyott is, viszont egyetlen magyar kórház sem rendelkezik annyi formalinnal, amennyi ellephetné a beteget. Az meg hogy nézne ki, hogy bokáig formalin, fölötte meg üres légtér. Ugyanakkor a beteg kívánságát mégis teljesíteni kell, feltehetőleg ez az utolsó - egy kórházban minden egyes kívánság joggal tekinthető az utolsónak. Három liter formalin még akadt a raktáron, ez a mennyiség elfér a beteg gyomrában, igya csak meg! Szomjúságát oltja, hiszen vizet is tartalmaz, lévén a formalin a formadelin vizes oldata.
Az asszony később arra panaszkodott, hogy valami marja a gyomrát meg a torkát. Azt azonnal megállapították, hogy rozsda nem lehet, a páciensnek ugyanis vashiánya van. A későbbi vizsgálat következményeként a kezelőorvos mentőhelikoptert írt fel a beteg számára, nyilván abban a tudatban, hogy az gyorsan segít és még patika sem kell hozzá. A Péterfy kórházban tovább már nem mérgesedett a helyzet, az idős asszony számíthat még néhány - kellemesebb - évre.
Úgyszintén egy soproni kórházban történt - igaz, már három éve, ennek azonban nincs jelentősége, csak a kórházak évülnek el, az életmentésért elkövetett bűncselekmények soha -, hogy műtéti törlőkendőt hagytak az egyik beteg sebében - nem tudom, csupán feltételezem, hogy a beteg is hagyott valamit az orvos zsebében -, ami megint a pénzhiányra vezethető vissza. Mire másra? Gézre nem telik, adott esetben belső vérzés csillapítására jó a törlőkendő is. Ha nagyon átitatja a vér, a páciens otthon kicserélheti az asztalkendőre. A szobanforgó öregúr esetében az asztalterítő jobb szolgálatot tett, azzal legalább le tudták takarni, miután elhalálozott.
Egy szegedi kórházban a combnyaktöréssel műtött asszony combjában hagyták a csavarhúzó egy darabját. Érthető. A legközelebbi operációnál már nem kell keresgélni. Kéznél lesz, ha kell.
Meghalt egy férfi a marcali kórházban, mert perforált gyomorfekélyét nem megfelelő gyógyszerrel kezelték. Istenem. Honnan tudhatták volna, hogy amit alkalmaznak, az nem megfelelő? Ahány ember, annyiféle. Ugyanígy a gyomorfekély. Nem könnyű eldönteni, melyikre mi használ.
Noha e pillanatban kutyabajom - ami az égvilágon semmit sem számít, az orvos úgyis talál valami kórságot, ha nagyon akar -, kedvem támadt befeküdni egy magyar kórházba. Abban reménykedem, hogy a műtősök legalább egy mobiltelefont bennem felejtenek, ami két okból is előnyös volna számomra:
a/ esetleg eldobhatnám a régi, már amúgy sem működő mobilomat;
b/ amennyiben hiányzik nekik, csak úgy tudják megtalálni, ha felcsörgetik. Ez esetben - ha elég drága az a mobiltelefon - sietve jönnek majd érte.
S talán még időben meg is érkeznek. Hogy megmentene-e, azt nem tudom. De lesz elég formalin, abban elhelyezhetnek az utókor számára.
Intő példának.
