Amikor először olvastam a nyugger szót, fogalmam se volt, mit takarhat. Tudom, ez az én tyúkeszemre vall, némi utánajárás azonban segített. Megtudtam, hogy a nyugger nyugdíjast jelent. Olyan embert tehát, aki már túlhaladott egy bizonyos koron, ledolgozta életét. Csak hátrányát nem sikerült még ledolgoznia. Mert a nyugger hátrányos helyzetben van. Havi jövedelme jócskán alatta marad korábbi, munkával kiérdemelt fizetésénél, ami - legalábbis anyagi - helyzetén sokat ront. Ráadásul, mindenütt a világon, ilyen vagy olyan formában, a nyugdíjkorhatár felemelését tervezik. Hatvanról hatvanötre, hatvanötről hetvenre és így tovább. Az indok: a ma élő emberek várható élettartama minden eddiginél hosszabbra tehető, ennélfogva mind levesebb embernek kell egyre több nyuggert eltartani. A tervezetnek mindamellett vannak ellenzői is.
Mint hallom, Németországban valami elfogadható középutat keresnek, pontosabban foglalkozásonként akarják differenciálni a nyugdíjakat. Példaként hozták fel, hogy egy tetőfedő hatvan éves kora után a szakmájában nem tud olyan értékű munkát végezni, mint egy könyvelő, aki egész körmöléssel eltöltött életében egy íróasztal fölé görnyedt. Ezt akár még hetven éves korában is megteheti, míg a tetőfedő, hogy egy bányászt már meg se említsek, jóval a kiszabott korhatár előtt felélte energiáit, s hiába a tapasztalat, képtelen felvenni a versenyt a nála fiatalabbakkal. Ezért még azzal is szembe kell néznie, hogy munkájával elégedetlen főnök esetleg idő előtt elküldi a francba s akkor aztán megnézheti magát. A gyerekei nem fogják eltartani, arra mérget vehet. Ám, ha megvan a magához való esze, még időben átképezheti magát aktakukacnak és dolgozhat, ameddig kedve tartja.
Az elképzelés szépen hangzik, fitness guruk szerint azonban ennek is van egy hátulütője. Ugyanis a szellemi munkát végzőknek még a hatodik x után is jobb kondícióban van az agyuk, mint a fizikai munkások testi ereje, ámde éppen a fizikai igénybevétel hiánya miatt alkatilag előbb elsorvadnak. És azt már ők sem várhatják el, hogy idős korukra az íróasztal mellé még tolószéket is biztosítson a hivatal. Így aztán könnyen megeshet, a tetőfedőkéhez hasonló sorsra jutnak, azaz a nyugdíjkorhatár előtti éveket ők is álláskeresésre fordíthatják.
Remélem, hogy a nyugdíjkorhatár emeléséről - netán csökkentéséről - határozó politikusok figyelembe veszik a fentebb leírtakat és ennek alapján a jövőben nem csupán szakmai meghatározás alapján, de személyre szabottan állapítják meg a nyugdíjakat. Akkor majd az is elképzelhető lesz, hogy én például kilencven éves koromig dolgozhatok - szívesen tenném, hiszen amíg munkaképes vagyok, addig az egészségemmel sem lehet komoly baj -, huszonegyéves unokaöcsém pedig már holnap nyugdíjba mehet, merthogy ő ezt örömmel meg is tenné. Ebből kiindulva gondolom én, hogy a nyuggereknek sok lehet az irigye. Márpedig irigye csak azoknak van, akik irigylésre méltó helyzetbe kerültek.
Bízom benne, hogy ezzel minden nyugger egyetért.
