Kezdem azzal, hogy az ún. dolgok nem mennek. Maguktól sehova. A dolgokat viszik. Valakik, akiknek hozzáférésük van a dolgokhoz. Így többek között te is meg én is. Mi visszük a mi dolgainkat, mások legfeljebb beleszólnak. Hogy ne úgy vigyük vagy ne oda vigyük, ahova szeretnénk.
Kanadai magyar ismerősöm mesélte. BKV bérletet vásárolt a Nyugati téri aluljáróban, majd frissen szerzett bérletét, ahogy azt illik, felmutatta a metró lejáratánál. Az ellenőr megvizsgálta a bérletet, s a következő szavak kíséretében nyújtotta vissza: Ugye tudja, hogy nagyon sok hamis bérlet van forgalomban?
Ismerősöm ezt nem tudta, ugyan honnan is tudhatta volna? A figyelmeztetés azonban tiltakozásra ösztönözte. De kérem! Öt perce sincs, hogy vettem a pénztárnál, ez már csak nem lehet hamis. Nem azt mondtam, hogy a bérlet hamis, felelte az ellenőr, ám ha kukacoskodni akarnék, most megkérdezném, nyugtája, elismervénye van-e róla?
Se nyugta, se elismervény. Mindamellett, elég vészjóslóan hangzott az, amit az ellenőr mondott. Mi történik, ha legközelebb egy másik jegykezelő nyugtát kér, és annak hiányában hamisnak ítéli meg a bérletet?
Ezt elkerülendő, ismerősöm már szaladt is vissza a pénztárhoz, hogy - ha még nem késő - kérjen valamiféle bizonylatot, ami igazolja a BKV bérlet valódiságát.
A péntárosnő kijelentette, hogy igen, emlékszik a kedves vevőre, de utólag már nem állíthat ki számlát. Egyébként is, honnan szedi ezt a marhaságot, nincs olyan ellenőr, aki még számlát is kér a bérlet mellé. A jegykiadó nem hitte el, hogy akad olyan hülye ellenőr, aki ilyesmivel rémisztgeti az utasokat. Márpedig akad, kötötte ismerősöm az ebet a karóhoz. Itt áll a metró lejáratánál. Na, erre már én is kíváncsi vagyok, pattant fel helyéről a pénztárosnő. Egy gyors mozdulattal, és fittyet hányva a sorban állókra, lehúzta a redőnyt, kiszaladt a kuckójából. Ráripakodott megilletődött ismerősömre: na, mutassa, melyik volt az!
Nem szaporítom a szót, az olvasó fantáziájára bízom, képzelje el a pénztárosnő és az ellenőr között lezajlott szóváltást. Volt ott szemrehányás, vádaskodás, lehülyézés. Éppen csak tettlegességre nem került sor.
Nemrég olvastam, hogy egy száznál is több országban végzett átfogó és alapos felmérés alapján hazánkat a kilencvenharmadik helyre rangsorolták az ún. boldogsági skálán. A felmérés azt volt hivatott kideríteni, melyik országban milyen boldogok az emberek. Nem tudom, mi lehet az oka, de tény, az első helyekre a skandináv országok kerültek, mi pedig a rangsor alján foglalunk helyet. Talán azért, mert nálunk nem úgy mennek a dolgok, ahogy azt a legtöbb ember szeretné. Ez esetben viszont joggal merülhet fel a kérdés, ki viszi - előre vagy hátra -, ki intézi dolgainkat?
Egy valami bizonyos: nem a skandinávok.
