Sohasem kísértem figyelemmel azt, ami Japánban történik; az ázsiai szigetország belpolitikájáról sem tudok sokat, s emiatt nem győzök eleget szégyenkezni. Én ugyanis elvárnám, még a legkisebb japán falu bolondjától is, hogy ismerje a magyar miniszterelnököt, s tudja, melyik a két legnagyobb párt a magyar parlamentben. S ha már idetolakodtak hozzánk Suzukit gyártani, akkor a felkelő nap országa lakóinak azt is illenék tudni, milyen színű lovakat használt – előszeretettel – Horthy Miklós kormányzó, miután paripákra cserélte fel a csatahajók parancsnoki hídját.
Bocsánatot kell kérnem a japánoktól, amiért eleddig fogalmam sem volt arról, ki a miniszterelnökük, vagy hogy Tokio polgármesterének milyen gondjai vannak az ottani tömegközlekedéssel, illetve annak helyi vezetőivel. Sőt, sokáig még a kamikázéról is azt hittem Kamu Kázmérral azonos, akiről köztudott, hiába kapják rajta csaláson, lopáson sikkasztáson, az istennek sem akar harakirit végrehajtani magán.
A jövőben minden másképp lesz, ezt már most megígérhetem. Valószínűleg elő fogok fizetni a legnagyobb japán napilapra is, mivel első kézből szeretem hallani azokat a híreket, amelyek engem különösen érdekelnek. Éppen ezért tartom sajnálatosnak, hogy másodkézből, amerikai lapokból kellett megtudnom, ki lett japán új miniszterelnöke. De még erre is rátettem egy lapáttal. Fogalmam sem volt a japán bársonyszék új tulajdonosának családi állapotáról, s csak egy magyar hírportál révén értesültem arról, hogy Hatojama Jukio úr nős.
És micsoda felesége van! Irigylem azt az asszonyt. Az még csak hagyján, hogy konyhaművészeti szakíróként (itt közbevetem: sérelmezem, hogy feleségem lecsójáról egyetlen sort sem írt még), divattervezőként, sőt musical-énekesként is megállta helyét, de az már valami, hogy ő a hetvenes években – mialatt én egy amerikai kisváros járdamentes útjait koptattam – már járt a Vénuszon. Állítása szerint Ufók vitték oda. Az Egyesült Államok és Oroszország még mindig a Marssal bajlódik több-kevesebb sikerrel,
míg Hatojama Mijuki ennél sokkal messzebbre jutott. Még ebben az életében. Mert volt neki több is. Hosszú történeteket tudna mesélni korábbi életeiről, amelyek egyikében Tom Cruise-al is találkozott (lehet, hogy velem is, én azonban nem emlékszem régebbi életeim egyikére sem, s talán ő sem emlékszik énrám, ami nem csoda, hiszen ki vagyok én?), más életeiben szamurájoknak tervezte a rájok szabott öltözeteket, s valószínűleg ő énekelte a világ első musical betétdalát egy kabuki színházban úgy háromszáz évvel ezelőtt.
Eddigi életei alapján feltételezem, hogy nem Jukio volt az első férje, azt mindenesetre neki köszönheti, hogy a figyelem központjába került. Olyannyira, hogy további sorsát én is figyelni fogom, annál is inkább, mert sokat szeretnék tanulni tőle. Például azt, hogyan keveredhetnék egy Ufó közelébe, hogy engem is elvigyenek látogatóba a Vénuszra. Oda mindig nagyon vágytam, eddig azonban nem tellett rá szerény jövedelmemből. Ufóra felszállni talán nem kerül annyiba, mint a pesti nyugdíjas bérlet.
Ami elszomorít, hogy diplomáciai kapcsolatok híján csak a következő életünkben lesz alkalmunk találkozni egymással. Akkor viszont nagyon sok mesélni valónk lesz.
(Több ilyen: www.regenytar.hu)
